Infláció

 

Arra a kérdésre, hogy mi is az infláció, a legáltalánosabb válasz a pénzromlás. A közgazdaságtan úgy definiálja, hogy az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Amit leginkább érzünk, az az, hogy egyre többet kell fizetni ugyanazokért a termékekért a boltban.

 

Az infláció nem feltétlenül rossz dolog, sőt, kismértékű inflációra szükség van egy egészségesen működő gazdaságban. A magas inflációnak számos negatív következménye van, de az árstabilitás sem jelent nulla százalékos inflációt. A defláció – vagyis az árszínvonal csökkenése sem jó a gazdaságnak. Ha csökkennek az árak, akkor a lakosság elhalasztja a fogyasztását – miért vennénk meg most egy új autót, ha a régivel még nincs probléma, és egy év múlva olcsóbban, esetleg magasabb felszereltséggel kaphatjuk meg? Ha kisebb a kereslet, akkor a vállalatok kevesebb terméket értékesítenek, ezáltal romlik a jövedelmezőségük, ami elbocsátásokat, a beruházások visszaesését eredményezi. A magasabb munkanélküliség miatt a lakosság jövedelmi helyzete romlik, ami visszafogja a keresletet, így tovább csökkenek az árak – és a kör, más néven a deflációs spirál bezárul. A jegybankoknak fontos szerepük van az infláció kordában tartásában, az MNB-nek is az elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A magyar jegybank inflációs célja 3%, egészen pontosan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett fogyasztói árindex 3%-os értéke.

 

A gazdaság számára kívánatos évente pár százalékos inflációt lassú (vagy kúszó) inflációnak nevezzük, az ettől nagyobb mértékű, de még kezelhető infláció a vágtató infláció, a gazdaság egyensúlyát felbillentő, akár több száz százalékos szintnél pedig hiperinflációról beszélünk.

 

Ha inflációról van szó, akkor általában a fogyasztói árindexre (CPI) gondolunk, de gyakran hallhatunk a harmonizált fogyasztóiár-indexről (HICP) és a maginflációról is. A fogyasztói árindex a háztartások által saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások árának időben bekövetkező átlagos változását méri, Magyarországon a KSH számolja havi gyakorisággal. Ehhez a háztartások által fogyasztott árukat és szolgáltatásokat „kosárba” rendezik, és ennek az adott havi árát hasonlítják össze az egy évvel korábbival.

 

 

 A kosárban az átlagos fogyasztásnak megfelelően különböző súllyal szerepelnek a termékcsoportok, az élelmiszereknek például 26,5%, a szolgáltatásoknak 25,9% a tartós fogyasztási cikkeknek 9,3% a háztartási energiának 5,9% a súlya, míg bizonyos vásárlások (pl. ingatlan) részben módszertani, részben technikai okokból nem szerepelnek az indexben. A KSH nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztóár-indexet is számol, ennek a kosarában a nyugdíjas fogyasztói szokásokat veszik figyelembe: kikerülnek például a gyerekneveléssel kapcsolatos kiadások, míg a gyógyszerek, gyógyáruk aránya magasabb.

 

A maginfláció a gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megtisztított inflációs mutató, amely az alaptrendet igyekszik megragadni. Számítása a fogyasztói árindex egyes tételeinek elhagyásával történik, így kiszűrve az olyan egyszeri, átmeneti és nem piaci eredetű hatásokat, mint például a hatósági döntések vagy a rendkívüli időjárás.

 

Az euroövezetben a fogyasztói árak változását a harmonizált fogyasztóiár-indexszel (HICP) mérik. A harmonizált szó azt jelenti, hogy az Európai Unió országai azonos módszertant alkalmaznak, ami lehetővé teszi az országok adatainak összehasonlítását.

 

Ha a kiváltó okokat vizsgáljuk, a keresleti inflációnál az árszint emelkedést a kereslet növekedése indukálja. A világjárvány miatti lezárások nagy mértékben elhalasztották a fogyasztást, amely a nyitással egyben zúdult a piacra. A kínálati vagy költséginflációnál az árszint emelkedéshez általában a vállalatok önköltségének emelkedése vezet, amelyet okozhat például a munkaerő költségének vagy a nyersanyagok árának emelkedése. Ha a kereslet változatlan, akkor az előállítási többletköltséget a vállalatok a fogyasztói árra terhelik.

 

A reálhozam a befektések inflációtól megszűrt értéket jelenti, az elért hozamunk csökkentve az infláció mértékével, megmutatja a befektetésünk vásárlóerejének a változását. A magas infláció azokat érinti a legrosszabbul, akik készpénzben tartják a megtakarításaikat. 2021-ben az éves átlagos infláció 5,1% volt, ez azt jelenti, hogy a készpénz reálhozama mínusz 5,1%. Az MNB várakozása szerint 2022 első hónapjaiban még 6% felett lehet az infláció, az egész évet nézve pedig a 4,7-5,1%-os sávba várják. Ha ebben a magas inflációs környezetben meg szeretnénk tartani a megtakarításunk vásárlóértékét, akkor olyan befektetést kell keresnünk, amelynek a hozama meghaladhatja az inflációt. Számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, azonban annak, aki pozitív reálhozamot szeretne, a kockázatosabb befektetések irányába kell fordulnia.